Töltőlevegő-hűtő

Mini Cooper S charge cooler A feltöltős motorok hűtése komoly kihívást jelent a mérnököknek. Nehéz megtalálni az ideális megoldást; a méretes levegő-levegő intercoolerek gyakran nyomásveszteséggel járnak, illetve nehéz őket olyan motorokkal társítani, amelyeknek kis helyen kell elférniük. Mint például a MINI esetében.

Motorhűtés tekintetében a MINI-nek sajnos van néhány jelentős hiányossága.

Először is, a pici, felülre szerelt intercoolert mindössze a motorháztető szűk beömlője látja el levegővel. A tesztek azonban kimutatták, hogy a levegő jórészt fölötte áramlik, ezért találunk számos utángyártott beömlőtoldatot a piacon, amelyek összegyűjtik és helyes irányba terelik az egyébként elsikló levegő egy részét.

Másodsorban, a MINI formaterve igen szűkös motortérrel jár, amelynél az intercoolert csak felül tudták elhelyezni. A meleg levegő viszont, mint ismeretes, emelkedik, ráadásul az intercooler közvetlenül a szelepfedél, az üzemanyag-nyomócső, a befecskendezők és a szívócsonk fölött van. Ez nemcsak a legmelegebb konfiguráció, de a zsúfoltság miatt a levegő nem is tud keringeni.

Mindezek hatására a kompresszorból a motorba kerülő levegő nem hűl le eléggé, noha a motor sokkal jobban funkcionálna hideg levegővel, amely sűrűbb, az azonos térfogatra eső nagyobb légtömeg pedig természetesen hatékonyabb égést is eredményezne.

Ez viszont, katasztrofális módon, teljesítménycsökkenést jelent!

De mit tehetünk, hogy megoldjuk ezt a problémát? Egyszerűen adjunk a rendszerhez folyadékot! A vizes töltőlevegő-hűtő egy vízpumpa segítségével működik, amely az intercooleréhez képest módosított mag körül vizet keringet, ahelyett, hogy a hűtést csupán a beáramló levegőre bízná.

Néhány statisztikai adat a KAVS Motorsport vizes töltőlevegő-hűtővel kapcsolatban:

  • Percenként 23 liter kapacitású vízpumpa, amely biztosítja, hogy a hűtőfolyadék éppen a hűtőbe érve a leghidegebb.
  • 0% nyomáscsökkenés. Módosított gyári intercoolert használunk, amely teljes egészében kiküszöböli a nyomáscsökkenést.
  • Más hasonló termékekkel szemben a mi berendezésünkkel megtarthatja légkondicionálóját.
  • Változatlan értékek pályahasználat mellett is: a KAVS Motorsport Mini Cooper S a környezeti hőmérséklethez képest 20°C-szal alacsonyabb értékeket produkált. A teszteket 17%- és 20%-os kompresszortárcsával végeztük, amelyek jelentősen több hőt generálnak a gyárinál, a külső hőmérséklet pedig 37°C vagy annál magasabb volt.
  • A gyári intercooler olykor a 100°C-t is eléri; a KAVS Motorsport töltőlevegő-hűtő legfeljebb 65°C-ig melegszik.
  • A konkurens termékek nagyjából 75°C-on működnek mindössze 11%-os csökkentésű tárcsával. Mi eredményeinket jóval kisebb tárcsákkal értük el, amelyek sokkal több hőt termelnek.
  • A vízhűtés négyszer hatékonyabb, mint a levegős.
  • Képzelje el, mennyi idő alatt hűtene le egy izzó serpenyőt vízzel; vagy akkor, ha legyezgetné... Az utóbbi jóval tovább tartana.
  • A motor hűtése nagyon fontos, ha az élettartamról van szó; a KAVS Motorsport töltőlevegő-hűtő segít az élettartam meghosszabbításában.


Szóval ne gondolja, hogy csak a motorsportban van értelme a cserének. A városi közlekedésben a gyári intercooler alig tudja ellátni feladatát, mert alacsony sebességeknél egyszerűen nem érkezik elég levegő a motortérbe. A KAVS Motorsport levegő-víz rendszerű töltőlevegő-hűtője minden közlekedési helyzetben garantálni tudja, hogy a töltőlevegő hőmérséklete mérsékelt marad. Azonban, ha valóban pályafegyvert fejleszt, úgy kihagyhatatlan eleme a teljes motor átépítésének.

A KAVS Motorsport töltőlevegő-hűtővel számos vásárló megtalálta számítását. Miért ne rendelné meg sajátját Ön is?

A berendezés teljes csomagként érkezik, a felszereléshez szükséges minden elemmel, hogy mihamarabb lecserélhesse a gyári darabot!

 

Rendelés: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Mini Cooper S Charge Cooler - Intercooler Mini Charge cooler Charge cooler

Ne uporabljamo invazivnih piškotkov. Več informacij.

Alternator pulley Supercharger pulley Charge cooler Throttle body Head porting Air filter ECU remap Wheel spacer Big brake kit front arm spacer